Az LL.M. képzésről

Mire jó az LL.M.? – avagy a mesterfokozat dicsérete

Az LL.M. (Legum Magister) magyarul jogi mesterfokozatot jelent, vagyis az egyetemi alapképzést követő, szakirányú oktatást. Én 2002-2003-ban a University College London (UCL) mesterképzésén vettem részt – az ezzel kapcsolatos néhány tapasztalatomat foglalom össze az alábbiakban.

Bár korábban évekig tanultam angolul, és a részvétel feltétele volt egy, az egyetem által elfogadott, magas szintű nyelvvizsga megszerzése, körülbelül egy hónapra volt szükség ahhoz, hogy másokkal megfelelően kommunikáljak. A hétköznapi nyelvhasználattal együtt ugyanis a hazaitól eltérő szokásokat is el kellett sajátítanom.

A jogi szaknyelv tanulása egyet jelentett a tananyag elsajátításával. Ahogy haladtunk az anyaggal, úgy ivódott be az egyes szakkifejezések jelentése. Úgy gondolom, hogy sokkal könnyebb – és az első hónapokban hatékonyabb – lett volna mind a szakmai szövegek olvasása, mind pedig a tanórákon történő részvétel, ha megfelelő jogi szaknyelvi alapokkal rendelkeztem volna. E hátrány leküzdésében nagy segítséget jelentett, hogy az angol jogi szaknyelv sokszor egyszerűbb a magyarnál (pl. a „használat-felhasználás-hasznosítás” fogalmakra egységesen a „use” kifejezést alkalmazza). Rendkívül hasznos volt az is, hogy a tankönyvek (textbook) és a kommentárok (jurisprudence) plasztikusan írták le az egyes jogi kérdéseket, számos példával illusztrálva azokat.

Élmény volt olvasni a jogeseteket (case law), amelyek a magyar bírósági határozatok többségénél jóval részletesebben fejtették ki, hogy a bíróság milyen tényeket, milyen jogszabályi rendelkezések alapján, hogyan mérlegelt, és ennek alapján milyen következtetésre jutott. Talán a common law gondolkodásnak tudható be, hogy – amennyiben a bíróság a korábbi gyakorlattól eltért – az ítélet indokolása rendre kifejtette azt is, hogy ennek mi az indoka.

Néhányszor hallgatóságként be tudtam ülni éppen folyamatban levő tárgyalásokra, ahol beleláthattam abba is, hogy milyen az angol eljárás a gyakorlatban. A tradicionális külsőségek mellett (paróka, talár) nagyon is mai beszélgetések folytak itt. A bíró az eljárás aktív részeseként kérdezett. A tekintélye pedig vitán felül állt, a bírókat ugyanis hagyományosan a legkiválóbb, több évtizedes tapasztalattal rendelkező „peres” ügyvédek (barrister) közül jelölik ki.

Maga a képzés számos meglepetést tartogatott számomra. Így például a tanár-diák viszony eltért az itthon tapasztalttól. Az előadások közben bármikor kérdezhettünk, a kérdező adott esetben vitatkozhatott a tanárral. A tanárok az órákat pontosan kezdték, az óra végén pedig minden kérdésre válaszoltak. Érezhető volt, hogy át akarják adni a tudásukat, és hogy fontos nekik a diákok visszajelzése. Az egyikük az első előadása végén jelezte, hogy minden órája után kb. fél óráig kávézik a büfében, és szívesen lát mindenkit, akinek van kedve beszélgetni. Ebből aztán egész éves, kötetlen szeminárium alakult ki, ahol a diákok egymástól is tanulhattak.

Nem kellett versenyezni az adott tárgy felvételéért: aki egy adott kurzust fel kívánt venni, az kényelmesen megtehette: egy hónap állt rendelkezésünkre, hogy megtaláljuk a bennünket érdeklőket. Összesen négy tárgyat kellett tanulni, ezeket több mint ezer közül lehetett kiválasztani. Az akkori rendszerben ugyanis több londoni egyetem összefogott, így bármelyik egyetem képzésére járhattunk. Az egyetlen megkötés az volt, hogy amennyiben az „anyaegyetem” oktatott egy adott tárgyat, akkor azt ott kellett felvenni. De senkit nem zavart, ha más egyetem hasonló kurzusára is áthallgattunk. Számomra a legizgalmasabbak – az EU-csatlakozás előestéjén –az EK belső piaci jogára valamint az európai versenyjogra, valamint – az újdonságára és nemzetközi jellegére tekintettel – a szellemi alkotások joga és az internetjog voltak.

Hasonlóképpen a vizsgaidőpontokért sem folyt verseny. Adott tárgyból egyetlen vizsgaidőpontot hirdettek meg, amire minden diáknak biztosítottak helyet. Valamennyi vizsgát írásban kellett letenni, mindenki ugyanazokat a kérdéseket kapta, mindenkinek ugyanannyi ideje volt a válaszadásra. A „tizenkettes felsorolások” helyett jogeseteket oldottunk meg. Több módon is „csalhattunk”: a négy esszékérdés közül három tetszőlegeset válaszolhattunk meg, bármilyen jogszabályt bevihettünk és használhattunk. Sőt, az utolsó hetekben a tanáraink a várható vizsgakérdésekre készítettek fel, még egyszer összefoglalták a korábban előadottakat. A dolgozatokat anonimizálták, majd azokat más egyetemek oktatói osztályozták – így biztosítva az értékelés objektivitását.

Nem mellékes az sem, hogy a világ minden tájáról érkeztek diákok, akik így magukkal hozták a harmadik országok mentalitását, akcentusát (kiváló nyelvgyakorlási lehetőség!) és jogi koncepcióit is. Az egyetem több száz klubban való részvételre biztosított lehetőséget, ahol más tudományágak hallgatóit is megismerhettük.

Az azóta eltelt több mint tíz év távlatából gyakorló ügyvédként úgy látom, hogy az LL.M. nemcsak a választott jogterületen mélyítette a tudásomat, de a jogról való gondolkodásomat is alapvetően kiszélesítette, és a mai napig előnyt jelent az angolul beszélő ügyfeleimmel való együttműködésben. Bár annak idején az LL.M. diploma még viszonylag ritkának számított, biztos vagyok benne, hogy ma is elősegítheti az elhelyezkedést, különösen a nemzetközi ügyvédi irodáknál, illetve a multinacionális cégek magyar leányainál.

dr. Tivadar Krisztián

www.drtivadar.hu

Belehallgatok a "Jogi Angol Könnyedén" online tréningek hanganyagába!

Megnézem a könyveket!