Dr. Kovács Nyelvstúdió

Jogi Szaknyelv — Jogászoktól.

Itt oktattunk, publikáltunk:

Az "Elfogadom" gombra kattintással Ön elfogadja a webhely által használt sütiket. Többet erről

Jogi angol kérdések és válaszok

217. A Szegedi Tudományegyetem joghallgatója vagyok, ősszel beszéltünk először emailben majd telefonon is, hogy szeretném majd a nemzetközi jogi szaknyelvi nyelvvizsgát, a Tolest megcsinálni. Megnéztem a vizsgaidőpontokat is, egyelőre a novemberi időpontra gondoltam, a Higher vagy az Advanced fokozatra szeretnék felkészülni. A kérdésem, hogy tudna-e segíteni a felkészülés megtervezésében, mikor lenne érdemes elkezdeni? Ha jól tudom az online anyagok nyolc hétig állnak rendelkezésre.

Dr. Kovács Tímea jogi angolt oktató jogász: Igen, a jogi angol képzéseinkkel online tanulhatsz, saját időbeosztásod szerint, utazás és szótárazás nélkül. A középszintű és a haladó jogi szókincset feldolgozó képzéssel együtt néhány hónap alatt megtanulhatod a szükséges szókincset, tárgyalási fordulatokat. A haladó jogi angol online képzés itt elérhető.
E két online képzés elvégzésével gyakorlatilag lefedtük a nemzetközi jogi szaknyelvi vizsga szókészletét, mivel több mint 900 releváns jogi angol szakkifejezést tanulsz majd meg, és ez szinte biztosan elég lesz a vizsgához. :-) A felkészülés 2-4 hónapot vesz igénybe. Online elérhetőek, így akár otthonról (vagy ahol van netelérésed), szótárazás nélkül tanulhatsz! Mivel szóbeli részre nem készülnél (a Toles-en nincs szóbeli rész), ezért ezek után kifejezetten vizsgafeladatokat javaslok átvenni, ha így neked is megfelel.

Ha most elkezded a képzést, a novemberi vizsga-időpontokra készen leszel. :)
Upper-intermediate és Advanced szintű tananyagok: Gazdasági jogi angol online képzés és lektorált tankönyv

Középszintű tananyagok: Jogi Angol Kulcsszavak online képzés

Szerződések joga témakörben írt könyvünk kötelező tananyag a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és ajánlott egyetemi tananyag számos hazai jogi karon és fordítóképzésen: Angol jogi szaknyelv I. Contract law Szerződések joga
2017.05.02

Letöltöm a jogi szaknyelvi kérdéseket és válaszokat tartalmazó Jogi angol gyűjteményt!

Ha a facebook üzenőfalán értesülnél a friss jogi angol kérdésekről és válaszokról:

 

Vissza a kérdésekhez >>

Kérdésed van a jogi angol szakmai nyelvvel kapcsolatban?

Itt szakértői választ kaphatsz!

A kérdező ezen a felületen elsősorban angol jogi szaknyelvvel kapcsolatos problémát vethet fel, illetve kérdést tehet fel. A kérdező anonimitása biztosított, neve nem jelenik meg a felületen. A válaszokat és a kérdések lényegi részét a honlapon közzétesszük. A beérkezett kérdések közül elsősorban a közérdeklődésre számot tartó - korábban még nem érintett problémára vonatkozó - felvetéseket válaszolom meg, kizárólag e felületen keresztül. Telefonon vagy skype-on nem tudok reagálni kérdéseikre.

Kérdés, problémafelvetés...

Jogi angol hanganyagok és válaszok gyűjteménye

LEGAL ENGLISH

Több mint 600 jogi angol hanganyag (pl. Oxford, Yale, Harvard Law School mp3-ak), jogi szaknyelvi kérdések-válaszok kereshető formában + Jogi Angol Klub-tagság email-értesítővel a friss jogi angol kérdésekről és külföldi állásokról.


Nem töltötte ki a név mezőt.

Nem adta meg, vagy hibásan töltötte ki az e-mail cím mezőt.

A gyűjteményhez egyet kell értenie az ÁSZF-el.

Ingyenes anyag igényléséhez hozzá kell járulnia.

Jogi angolt tanulók mondták

Dóri, ELTE joghallgató
"Azért kerestelek meg, mert Erasmus ösztöndíjat nyertem egy jogi kar angol nyelvű félévére, és a nyelvgyakorlás mellett a jogi szaknyelvet is meg akartam ismerni. A választott könyv nagyon t...
Dóri, ELTE joghallgató
„Ügyvédként dolgozom, az angol nyelvű okiratszerkesztést, tanácsadást (pl. külföldi társaságok alapításához, adásvételi szerződések, stb. készítéséhez) szerettem volna megtanulni. A másik jo...
Dr. Kálmán Andrea, egyéni ügyvéd

Általános angolt tanulók mondták

Bea, fuvolatanár
"A leghatékonyabb nyelvtanár, akivel valaha is találkoztam. Neki sikerült 3 hónap alatt felkészíteni egy sikeres angol alapfokra. Ez nem semmi! Sőt...! Boldog vagyok, hogy együttes munk...
Bea, fuvolatanár
Kriszti, Kodolányi János Főiskola turizmus szak
"Nagyon élvezem az óráidat, mert minden órán több témakört átölelünk, így sosem válik vontatottá az óra. Nálad nem lehet beleunni semmibe, mert mindig pörgős, jól felépített órákat tart...
Kriszti, Kodolányi János Főiskola turizmus szak

Kövesd a frissítéseket

 

Oldaltérkép

 
Ugrás a lap tetejére †
 

© 2008-2023 Minden jog fenntartva. Oldaltérkép

A honlapon elérhető internetes felületen feltett kérdés alapján adott válaszok csupán a tájékoztatás célját szolgálják, nem tekinthetők konkrét ügyben adott jogi tanácsadásnak; a honlap fenntartójaként kifejezetten kizárunk minden felelősséget bármilyen, az ingyenes kérdés-válasz keretében adott válasz alapján kifejtett tevékenység vagy mulasztás tekintetében. A honlapon elérhető tartalmak nem minősülnek sem jogi tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre történő felhívásnak.

Készítette, fejlesztette: Nagy Rómeó