Dr. Kovács Nyelvstúdió

Jogi Szaknyelv — Jogászoktól.

Itt oktattunk, publikáltunk:

Az "Elfogadom" gombra kattintással Ön elfogadja a webhely által használt sütiket. Többet erről

Jogi angol kérdések és válaszok

181. Tudna-e nekem az alábbiakban segíteni. Szükségem lenne egy biankó magyar-angol nyelvű ÁRUBESZERZŐI MEGBÍZÁSRA, melyben egy külföldi cég ad megbízást részünkre, az általa megvásárolni kívánt termékek esetében. Amiért x.y összegű jutalékot fizet, ami szintén benne van ebbe a megbízásba. FORMA SABLON IS ELEGENDŐ LENNE.

Dr. Kovács Tímea: Ha jól értem a kérdést, a kért megbízási mintaszerződést egy konkrét ügylet szerződéseként szeretnék felhasználni. Magyarországon jogi ügyekben konkrét jogi tanácsot (mint például egy szerződés magyar és angol nyelvű megszövegezése) ügyvéd adhat, aki a hatályos jognak megfelelően el tudja készíteni az Önök szerződését is, így sajnos ebben jogi angol oktató jogászként nem tudok segíteni. Viszont tanulási célra használható, a hatályos magyar jognak megfelelő angol és magyar nyelvű szerződéses rendelkezésmintákat, és ezek között kifejezetten megbízási szerződésben használható mintamondatokat talál a márciusban megjelent könyvemben, amelynek címe „Angol jogi szaknyelv I. Contract law Szerződések joga”, 05.30-ig kedvezményesen megrendelhető itt: http://drkovacstimea.hu/angol-jogi-szaknyelv-szerzodesek-joga.php
2015.04.25

Letöltöm a jogi szaknyelvi kérdéseket és válaszokat tartalmazó Jogi angol gyűjteményt!

Ha a facebook üzenőfalán értesülnél a friss jogi angol kérdésekről és válaszokról:

 

Vissza a kérdésekhez >>

Kérdésed van a jogi angol szakmai nyelvvel kapcsolatban?

Itt szakértői választ kaphatsz!

A kérdező ezen a felületen elsősorban angol jogi szaknyelvvel kapcsolatos problémát vethet fel, illetve kérdést tehet fel. A kérdező anonimitása biztosított, neve nem jelenik meg a felületen. A válaszokat és a kérdések lényegi részét a honlapon közzétesszük. A beérkezett kérdések közül elsősorban a közérdeklődésre számot tartó - korábban még nem érintett problémára vonatkozó - felvetéseket válaszolom meg, kizárólag e felületen keresztül. Telefonon vagy skype-on nem tudok reagálni kérdéseikre.

Kérdés, problémafelvetés...

Jogi angol hanganyagok és válaszok gyűjteménye

LEGAL ENGLISH

Több mint 600 jogi angol hanganyag (pl. Oxford, Yale, Harvard Law School mp3-ak), jogi szaknyelvi kérdések-válaszok kereshető formában + Jogi Angol Klub-tagság email-értesítővel a friss jogi angol kérdésekről és külföldi állásokról.


Nem töltötte ki a név mezőt.

Nem adta meg, vagy hibásan töltötte ki az e-mail cím mezőt.

A gyűjteményhez egyet kell értenie az ÁSZF-el.

Ingyenes anyag igényléséhez hozzá kell járulnia.

Jogi angolt tanulók mondták

"Ritka, amikor egy nyelvtanár olyat tud nyújtani, ami kívül esik az önmagába záródó hétköznapi életen, az elkoptatott és monoton frázisokon. Ehelyett a jogi angol órák pergő technikára,...
Dr. Navratyil Zoltán, egyetemi oktató, PPKE-JÁK
"Azt mondják egy jó tanár harmadrészt színész, harmadrészt pszichológus és végül, de nem utolsó sorban: jó szakember. Az első órán megkérdezted, milyen tanárt szeretnék. Az én elképzeléseim ...
Dr. Józsa Sára, ügyvédjelölt

Általános angolt tanulók mondták

Vera, budai marketingcég vezetője
"Sokszor belekezdtem az angoltanulásba, de mindig akadályokba ütköztem, mert nem kötött le a tanár, nem volt érdekes, érthető a kommunikáció, úgy éreztem, egy vagyok a sok közül, és nem...
Vera, budai marketingcég vezetője
Edit, J. W. Goethe - Universität, Németország
"Képzett, módszertanilag is felkészült nyelvtanárként ismertelek meg, aki nem csupán ismereteket ad át, hanem kompetenciát is fejleszt. Jó hangulatú, kommunikációt ösztönző légkört tere...
Edit, J. W. Goethe - Universität, Németország

Kövesd a frissítéseket

 

Oldaltérkép

 
Ugrás a lap tetejére †
 

© 2008-2023 Minden jog fenntartva. Oldaltérkép

A honlapon elérhető internetes felületen feltett kérdés alapján adott válaszok csupán a tájékoztatás célját szolgálják, nem tekinthetők konkrét ügyben adott jogi tanácsadásnak; a honlap fenntartójaként kifejezetten kizárunk minden felelősséget bármilyen, az ingyenes kérdés-válasz keretében adott válasz alapján kifejtett tevékenység vagy mulasztás tekintetében. A honlapon elérhető tartalmak nem minősülnek sem jogi tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre történő felhívásnak.

Készítette, fejlesztette: Nagy Rómeó